Pszi-faktor 2018

Egy év kihagyás után ismét megrendezte a Pszichiátriai Betegek Otthona - Ágfalva a Pszichiátriai Betegek és Fogyatékkal Élők Tehetségkutató Versenyét

2018. november 30-án 16 intézményből közel 150 vendég érkezett a soproni Gyermek és Ifjúsági Központba, hogy részt vegyen a Pszi-faktoron, amely országos kulturális találkozási lehetőség a fogyatékkal élők és pszichiátriai betegek számára. A délelőtt fél 10 és este 6 óra között zajló feszes programban ötvenegynéhány színpadi produkciót láthatott a közönség. A műsorszámok között egyaránt volt szavalat, tánckoreográfia, színdrab és humoros jelent - sok érdekes, értékes, nagyobb nyilvánosságot is megérdemlő produkció. A hosszú nap folyamán valami különös, megfoghatatlan hangulat járta át a GYÍK sokat látott falait. A színpad mögött sorukra várók arcán koncentráció és izgalom látszott, miközben a nézőtéren helyet foglaló sorstársaik pedig mindvégig tiszteletteljes figyelemmel követték a maratoni előadássorozatot. Sok különös, egyedi, mégis nagyon emberi arccal találkozhattunk. Emberi arcokkal, amelyek a maguk egyszerűségében hitelesebbek, mint az őket legtöbbször lesajnáló őszintétlen környezet. Mert valami egészen érdekes világba pillanthatott be az avatatlan látogató, aki belecsöppent ebbe a szokatlan forgatagba. Mint a naív utazó, aki megdöbben, hogy a sivatagban nem csak kő és homok van, vagy mint a búvár, aki a tenger mélyén nem csupán vizet és sötétséget talál, hanem csodát; úgy lepődik meg a kívülálló egy ilyen - sajnos - ritka eseményen. Magyarországon körülbelül harmincezer ember él testi és lelki fogyatékosságánál fogva család helyett bentlakásos intézményekben. Elrejtett, feledésre ítélt társadálmi réteg, akikre legtöbben gondolni sem akarnak, nemhogy rivaldafényben látni őket. Most november utolsó pénteken az ő rejtett életük egy keresztmetszete vált láthatóvá a Pszi-faktoron. A Pszi-faktor ugyanis magyarul annyit tesz: lelki tényező. Lelki tényező, ami nélkül reménytelen és sivár a minket körülvevő hétköznapi valóság. Ebből kaptunk ajándékot azoktól, akik tehetségük és szorgalmuk gyümölcsével önzetlenül kínáltak bennünket.

e-KURATÓRIUM

Copyright © szedik Nonprofit Kft.
Design & CMS by Webmark Europe Kft.