Jocó a helyi pszichiátriai betegek otthonának lakója. Írni-olvasni nem tud, azt sem tudja megmondani, hogy hány éves, de akkora szíve és olyan tiszta lelke van, hogy nem lehet nem szeretni. Naponta többször is végigrója községünk utcáit. Langaléta termete, ruganyos, hosszú léptei évek óta szinte hozzátartoznak a faluképhez. Jocót, nem kell bíztatni, hogy köszönjün. Ha találkozik valakikvel az utcán, azonnal üdvözli és kedvesen érdeklődik a hogyléte felől. A legfeltűnőbb dolog, amit mindenki  egyszerre észrevesz rajta, az az, hogy a mi Jocónk mindig mosolyog. Nem tudni, hogy csinálja, de mindig fülig ér a szája.
Valahogy úgy alakult, hogy minden nap, pontban negyed háromkor becsenget a parókiára. Jó szóért, ebédért, cigiért. Meg főleg azért, hogy hogylétünk felől érdeklődjön. És mindig felajánlja szolgálatait. Csak nyomja, nyomja a csengőt és kiábálja: -„Gyüttem segíteni”.
- De hát mit segítenél?- kérdezünk vissza.
- Nem tudom, de gyüttem segíteni.
Jocó egy végtelenül egyszerű lélek, papírja is van róla, mégis nap, mint nap rengeteget tanulunk tőle. Én személy az egyszerűség varázsát. Azt, hogy nem kell túl komplikálni az életet. „Gyüttem segíteni”. Annyi, de annyi minden benne van ennek az egyszerű embernek az egyszerű mondatában…
János is egy nagyon egyszerű szavakkal írta le azt, amiről későbbi teológusok sok-sok könyvtárnyi anyagot írtak. Az Úristen személyét így definiálta az apostol: „Isten a szeretet.” Nincs ebben a mondatocskában semmi „snikk-snakk”, semmi alá-, fölé-, mellérendelés, csak egy egyszerű alany és egy állítmány. „Isten a szeretet.” Nem filiozófiai remekművet ír az apostol arról, hogy Isten ezért vagy azért ennyire vagy annyira szeret, hanem azt fogalmazza meg tömören és egyszerűen, hogy kicsoda Isten. Isten a szeretet. Ez a Biblia üzenetének talán legtöményebb megfogalmazása, és ez keresztény tanításunk lényege is: Isten a szeretet. Isten nem csak szeret bennünktet, Isten nem csak megajándékoz, óv és véd bennünket, hanem ő maga a szeretet. Mert ez a lénye. Ezért Isten tetteit nem értelmezhetjük másként, csak úgy, mint aki a szeretetből cselekszik, hiszen Isten maga a szeretet.
Minden, de minden erre vezethető vissza, a teremtéstől egészen a máig. Teremettségünk és egész létünk Isten szeretének jele.
Jézus Krisztus pedig születésével, életével, szolgálatával és halálával mértéket adott ennek a szeretetnek, hiszen Jézus nem más, mint az emberré lett isteni szeretet. Úgy élte és úgy mutatta be a szeretetet, hogy mi, földi halandók is megértsünk valamit belőle. Azok is, akik olyan „egyszerűen élnek”, mint Jocó, és azok is, akik e sorok írójához hasonlóan agyonkomplikálják az életet…
És mivel Isten lénye a szeretet, ennek szeretetnek sem a szimpátiához, sem az empátiához nincs köze. Isten szeretete sokkal több ennél. Isten szeretete önmagában is teljes. Ő a szeretetnek akkor sem lenne hiányában, ha mi nem lennénk. Éppen ezért Isten szeretete kifürkészhetetlen, érhetetlen. Csak tanulgatjuk, egy életen, hogy ez a szeretet legtöbbször nem azok felé, vagy nem csak azok felé irányul, akiket mi szeretünk, vagy akik szerintünk szeretetre méltóak. Isten szeretete mintha éppen kicsiket, a szeretetre nem méltókat, az általunk is lenézetteket, nyomorultakat, a betegeket, a bebörtönzötteket, a félelmekkel, gondokkal küzdőket keresné. Jocót és intézeti társait, a nélkülözőket, a kórházakban fekvőket és a mellettük rettegőket, a nyomorúságos életűeket… engem, téged, mindannyiunkat.

Jocó szavaival élve a szeretet Istene „segíteni gyütt” ebbe a nyomorult világba. Vegyük észre, hogy ez a segítségünkre „gyütt” szeretet csupa áldás, csupa egyszerűség és mégis csupa meglepetés, és csupa, csupa vígasztalás! Vegyük észre, hogy ez a szeretet olyan erős és intenzív, ami nem emberi, ami bennük nincs meg, és amit teljesen soha nem is értünk meg! Mert ez a szeretet, ez a végtelenül nagy szeretet, nem az a szeretet, ahogyan mi szeretjük egymást. Az isteni szeretet olyan, amire mi önmagunktól képtelenek vagyunk. Mégis, ennek ellenére így bíztat bennünket az apostol: aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. Azt, hogy mi hogyan maradhatunk meg a szeretében, csak ő tudja. De mivel ő tudja, az Isten szeretete átformálhatja életünket, hitünket, gondolkodásunkat, egymáshoz és Urunkhoz való viszonyunkat. Isten szeretete át tudja formálni, meg tudja változtatni mindannyiunk életét, hiszen Isten a szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.

Szoktuk mondani, hogy a jó pap is holtig tanul. De hát mit tanul? Ha mást nem is, a szeretet csodáját mindenképpen. Mert Isten hatalmas szeretetét soha nem érthetjük meg teljesen.  Kívülről fújjuk azt a mondatot, hogy …úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Tudjuk, ismerjük, hirdetjük, hallgatjuk … de teljesen fel nem foghatjuk. Ahogy Pál apostol szavait sem, aki a Szeretethimnuszban oly csodálatosan írt arról, hogy milyen is az isteni szeretet: A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel…
De jó lenne, ha a mi szeretetünk, Isten és egymás iránt is ilyen lenne! Ránk azonban nem ez a jellemző, ezért a türelmes, jóságos, nem irigykedő és nem kétkedő szeretet tanulása élethossziglan tartó feladatunk. Tanulgassuk hát ennek a szeretetnek az egyáltalán nem egyszerű lépésit attól az Istentől, akiről azt írja János: Isten a szeretet! Tanulgassuk Jézustól, aki élt és meghalt azért, mert Isten ennyire szerette ezt a világot! Tanulgassuk Páltól ezt a szeretet, akinél szebben még soha, senki nem tudott írni a szeretről. Meg tanulgassuk egymástól is! És tanulgassuk a körülüttünk és velünk élő Jocóktól, akik ilyen-olyan módon, de aztért vannak velünk, mert „gyüttek segíteni”, hogy azt az egyáltalán nem egyszerű leckét újra és újra tanuljuk, hogy Isten a szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne!

Heinrichs Eszter

(Megjelent a 2018-as Evangélikus Naptárban)