Okostelefonok a Túróczy házban

Szombathelyi diákok látogattak el 2018. november 30-án a Túróczy házba a Vas Megyei Tudományos és Ismeretterjesztő Egyesület "Okos generációk" című projektjében, a KÖSZ Program keretében.

A találkozás középpontjában az okostelefonok álltak. A fiatalok időseinknek mutatták be az okostelefon-használatot, az abban rejlő lehetőségeket, funkciókat. A délelőtt vidáman telt, az idősek nagyon érdeklődőek voltak, a fiatalok pedig közvetlenek és nyitottak. A telefonok közel fél óra elteltével visszakerültek a zsebekbe, s beszélgetéstől volt hangos a Máger terem. Jó volt látni, ahogy a fiatalok és idősek ismeretlenül is egymást megtisztelve kerültek közel egymáshoz, s a személyes beszélgetésekre helyeződött a hangsúly a telefonozás helyett. Búcsúzás előtt a fiatalok a beszélgetőpartner saját lakrészét is megtekinthették, s vált még személyesebbé a pár óra alatt kialakult kapcsolat.

Kapcsolódó galéria

Copyright © szedik Nonprofit Kft.
Design & CMS by Webmark Europe Kft.